Fonyód

A nyáron az egyik barátnőm meghívott Fonyódra a nyaralójukba. Én ennek nagyon örültem mert még sosem voltam ebben a városban. Szombat este indultunk és Csütörtök délután jöttem haza.

Mikor megérkeztünk eldöntöttük ki melyik szobába fog aludni és hogy kivel. Ezt követően elmentünk bevásárolni. Lefekvés előtt egy jót vacsoráztunk és beszélgettünk. Majd egy kiadósat aludtunk.

Vasárnap későn keltünk. Megreggeliztünk és lementünk a Balatonhoz fürdeni. Fürdés után elmentünk a barátnőm volt ovistársához és ott horgásztunk, beszélgettünk. A látogatás után megebédeltünk és fagyiztunk. Délután még egyet csobbantunk a langyos  Balatonban. A vacsora és a  lefekvés következett.

Hétfőn reggeli után szintén fürödtünk. Ebéd előtt rajzoltunk. Az ebéd nagyon finom tészta volt. Az ebédet követte a Catanozás ami egy társasjáték. Majd katamaránoztunk és fürödtünk. A vacsora szintén tészta volt csak most mi csináltuk a barátnőmmel az öntetet hozzá ami egy fokhagymás tejfölös bazsalikomos szósz volt.

Kedden fürödtünk talán a legtöbbet mert most reggel kétszer is belementünk a vízbe. Ezzel elment az egész délelőtt és az ebéd maradt. Ma is nagyon ízlett az étel. Délután katamaránoztunk és újból bementünk fürödni a Balatonba. Este elmentünk a mólóhoz és néztük a csillagokat valamint dodzsemeztünk is.

Szerdán reggel a barátnőmmel kettesben mentünk el a mólóhoz mert a víz most nagyon hideg volt ezért nem volt nagyon kedvünk bemenni. A mólónál jégkásáztunk. Hazafelé futottunk mert éppen akkor volt a legmelegebb. Délután Catanoztunk és egyéb játékokat játszottunk. Ahogy befejeztük a Catant elkezdett fújni a szél. Gyorsan összepakoltuk nehogy elfújja valamelyik kártyát. Majd kimentünk a partra ahol valami elképesztő tárult elénk ugyanis nem lehetett látni a túlpartot. Nagyon megijedtünk és befutottunk a házba. Pont időben mert ekkor elkezdett zuhogni az eső. Hipp-hopp behoztuk az összes cuccot a kertből hogy meg ne ázzanak. Ekkor jött még csak a java mert a barátnőm apukája jött hogy elszabadult a katamarán és hogy kimegy megkötözni. Mi nagyon megijedtünk és kirohantunk megnézni. Ez nagy hiba volt ugyanis nem tudtunk segíteni viszont vissza is nagyon nehezen mentünk mert olyan erősen esett az eső hogy az már fájt. Mikor nagy nehezen haza futottunk gyorsan lefürödtünk hogy ne fázzunk meg. Megszárítottuk a hajunkat és mire kész lettünk vissza jött a barátnőm apukája is mondván hogy minden rendben. Mi erre megnyugodtunk és elfogyasztottuk a vacsorát. Este olvastunk és lefeküdtünk. Az éjszaka alatt  is tartott a vihar és olyan hangos volt hogy nem hagyott aludni.

Csütörtök reggel megtudtuk hogy a katamarán vitorlája kitört. Ez szomorú volt. Ebéd előtt elmentünk a könyvtárba és ebéd után a barátnőm családjával és az én családommal elmentünk a kilátóba ami egyszerűen gyönyörű volt. Ezután hazajöttünk és már itthon vacsoráztam.

Nekem nagyon tetszett szerintem mennyetek el egyszer Fonyódra mert megéri.

fonyod2

Ez volt a vihar ilyenkor még nem esett az eső de már nem látszik a túlpart.

fonyod3

 

Meggyturmix

  • Hozzávalók 5 személy részére:tej vagy víz,cukor,1 kis doboz joghurt és kb.két marék meggy

meggy1

  • A meggyeket kimagozzuk.

meggy3

  • A kimagozott meggyeket beleöntjük a turmixgépbe.

meggy5

  • Ebbe beletesszük a joghurtot.

meggy6

  • Majd összeturmixoljuk.

meggy7

  • Ezt követően annyi vizet vagy tejet öntünk bele, hogy az egész turmix 5 pohárnyi legyen. Hozzáadjuk a cukrot is, ami bármennyi lehet, és így is turmixolunk rajta.

 

  • Tegyünk még a végén egy kis fahéjat bele, amit egyszerűen kanállal elkeverünk, és így jobban fog érződni a meggy íze.

meggy8

 

KÉSZ! FOGYASSZÁTOK EGÉSZSÉGGEL!

1.hét

Június 20-26.

Ezen a héten portugál hetet tartottunk!Ez abból ált hogy ppt-ket mutattunk be Portugália fekvéséről,városairól,nevezetességeiről,ottani szokásokról,focieredményeiről a válogatottnak és az ott élt híres emberekről.Ezeket a hét folyamán mutattuk be.

Zenéket is hallgattunk tőlük:Amália Rodrigues, Terra Mariza, Luz Sá Da Bandeira, Anabela, Filipe Duarte, Tereza Tarouca, Fernando Maurício, Vasco Rafael, Maria Da Fé, José Pracana, Margarida Bessa, Argentina Santos, Francisco Martinho, Carlos Mendes és Lenita Gentil

Nem csak így ismertük meg ezt az országot hanem az ételeiket is elkészítettük.A recepteket leírom hogy ti is elkészíthessétek.

  1. Portugál gyümölcssaláta                                                                                                            Hozzávalók: 5 személy részére                                                                                                       kb.két marék meggy, 4-5 nektarin és egy darab narancs (persze más gyümölcsökkel is nagyon jó)                                                                                                                                                                                                                                                                                                                A gyümölcsöket megmossuk,a meggyet kimagozzuk és a nektarint felvágjuk kis szeletekre és egy tálba öntjük ezeket.A narancs levét kifacsarjuk majd ezt is hozzá keverjük a gyümölcsökhöz.                                                                                                                                                            KÉSZ! JÓ ÉTVÁGYAT!

2.Portugál tejberizs                                                                                                                               Hozzávalók:5 személy részére                                                                                                                   1l tej,25dkg rizs,cukor ízlés szerint,4 tojás sárgája,néhány csepp narancsolaj,ugyanennyi citromolaj,2-3 egész fahéj,vanília,1 csipet só

Elkészítés:                                                                                                                                                         Feltesszük a tejet  forralni ami négyszer annyi mint a rizs.Megcukrozzuk (ízlés szerint).beleteszünk egy pici sót. A narancs és a citromolajat a vaníliával és a fahéjjal együtt hozzáadjuk a rizshez.Amikor a tej elkezd forrni akkor beletesszük a rizst.Amikor a rizs majdnem kész,de a tej még egészen folyékony ,kiveszünk pár evőkanálnyit és hozzákeverjük a tojások sárgájához. Ezt visszaöntjük a többihez. Ha megpuhult akkor már lehet is tálalni. A tetejére őrölt fahéjból vagy kakaóból mintát készíthetünk vagy csak úgy megszórhatjuk.                                                                                                                                                                                             KÉSZ! JÓ ÉTVÁGYAT HOZZÁ!

3.Portugál pudingos kosárka (forrás:chili & vanilia blog)                                                                   Hozzávalók:12 darabhoz                                                                                                                         30 dkg leveles tészta,4 dl tej, 4 tojássárgája szobahőmérsékleten,12dkg porcukor,3dkg liszt,vaj a tepsi kikenéséhez és egy csipet só

Elkészítés:                                                                                                                                                         A sütőt a legmagasabb fokozaton előmelegítjük.A tésztát kinyújtjuk úgy hogy kb. egy 30×20 cm-es téglalapot kapjunk.Feltekerjük a hosszabbik oldalánál kezdve úgy hogy egy 3-4 cm átmérőjű henger legyen.Becsomagoljuk egy darab fóliába és betesszük a hűtőbe.Míg a hűtőben van addig elkészítjük a krémet:3,5 dl tejet a cukorral a sóval és a vajjal forráspontig melegítjük.A lisztet és a megmaradt tejet csomómentesre keverjük , hozzáadjuk a forró tejet és egyenletesen kavargatjuk míg egy kicsit ki nem hűl.A tojások sárgáját is belekeverjük. Ezután egy 12 adagos muffin tepsit alaposan kivajazunk. A tésztát kivesszük a hűtőből , és kb. 3 cm szeleteket vágunk belőle.Ezeket a formába helyezzük. A kezünket egy picit bevizezzük és kis kosárkákat képezünk a tésztából. Mindegyikbe krémet töltünk kb. 2/3-ig. Ezután betesszük a sütőbe és addig sütjük míg a tészta átsül.Ez 12 perc.Ekkor grillfokozatra kapcsoljuk és 4-5 percig sütjük hogy a krém teteje megbarnuljon.A tálalásnál fahéjjal vagy porcukorral szórjuk meg.                                                                                                                                     KÉSZ! JÓ ÉTVÁGYAT MINDENKINEK!

Ezek voltak a receptek remélem valamelyiket kipróbáljátok!Szerintem érdemes ilyen heteket tartani de ezt részletesebben elmondja egy másik blog (panniviola). Nézzétek meg azt is.

Miért kezdtem el blogot írni?

Azzal kezdődött, hogy kaptam egy blogot a születésnapomra.

Ezt itt.

Olyan volt, mintha egy üres dobozt kaptam volna: ki kellett találnom, mi is kerüljön bele.

Aztán ahogy tervezgetni kezdtem a nyarat, egyszer csak kipattant az ötlet: a nyárról kéne írnom, azokról az országokról, amiket megismerek ezen a nyáron.Tehát egy megvolt.De hogy ne legyen olyan unalmas a blog ezért elkezdtem töprengeni azon hogy még miről írjak.Ekkor jött a második ötlet:diy ötletek mert én nagyon szeretek kézműveskedni.A harmadik  pedig csak úgy jött.Mégpedig az hogy könyvekről gondolatokat írok vagy bemutatom őket.

Ezért kezdtem el blogot írni.